Főoldal /
Tudományos élet
Prof. dr. Liviu Pop: Lupán Ernő professzornak, kollegának és barátnak
Dr. Liviu Pop egyetemi tanár üzenete az Assentio mentium. Studii juridice alese în onoarea prof. univ. dr. Ernest Lupan (C.H. Beck Kiadó, Bukarest, 2012) c. kötet bemutatója kapcsán.
14 éve
Szakunk oktatói kolozsvári tudományos rendezvényeken
A Mikó Imre Szakkollégium és a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem Jogtudományi Kara tartanak tudományos rendezvényeket a napokban, amelyeken a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének több oktatója is részt vesz.
14 éve
Maradjon a kétkamarás parlament
A nemzetállam fogalmának törlését, a sürgősségi kormányrendeletek és a kormányzati felelősségvállalással elfogadott törvények visszaszorítását célozzák az RMDSZ alaptörvény-módosító javaslatai, melyekről Zsehránszky István kérdezte VARGA ATTILA parlamenti képviselőt, a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének egyetemi docensét az Erdélyi Riport 2012/6. számában.
14 éve
Az új Polgári törvénykönyv jelentősége - előadás Aradon
Az új Polgári törvénykönyv jelentősége címmel Aradon tart előadást dr. Veress Emőd ügyvéd, egyetemi oktató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója március 2-án, pénteken 18 órai kezdettel az RMDSZ aradi székházának nagytermében (Episcopiei utca, 32. szám).
14 éve
A fő dologi jogok az új román Polgári törvénykönyv szerint
Megjelent dr. Sztranyiczki Szilárd új kötete a bukaresti C.H. Beck szakkönyvkiadónál.
14 éve
Miért törékeny a kelet-európai jogállamiság?
Dr. Veress Emődnek a penzcsinalok.ro gazdasági portálon megjelent cikke.
14 éve
Prof. dr. Molnár Imre recenziója Nótári Tamás Római köz- és magánjog című kötetéről
A budapesti Jogelméleti Szemle 2011/4. számában jelent meg prof. dr. Molnár Imre recenziója Nótári Tamás: Római köz- és magánjog című kötetéről. A kötetet a Sapientia EMTE Scientia Kiadója adta ki 2011-ben.
14 éve
Új kiadvány a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézeténél: Drept civil. Drepturile reale principale conform noului Cod civil
Dr. Sztranyiczki Szilárd kötete az új Polgári törvénykönyv alapján tárgyalja a dologi jogok kérdéskörét.
14 éve
Veress Emőd előadása a Szegedi Tudományegyetemen
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszéke 2011. november 17-én Befektetés és vállalkozás a déli hármashatárnáI címmel rendez tudományos konferenciát.
14 éve
Kokoly Zsolt előadása Bukarestben a Román Tudományos Akadémián
November 18-án a Román Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének Európai Jogi Központja szervez tudományos konferenciát.
14 éve
Romániai Magyar Jogásznapok 2011
A Romániai Magyar Jogászok Egyesülete tisztelettel felkéri Önt, hogy vegyen részt a Romániai Magyar Jogásznapokon, amelyre Tusnádfürdőn, 2011 november 25-27 között kerül sor.
14 éve
Csődmegelőzés, gazdasági válságkörnyezetben
Dr. Veress Emőd írása a penzcsinalok.ro erdélyi gazdasági portálon.
14 éve
Hatályba lépett az új Polgári törvénykönyv: hét fontos probléma
A hatályba lépés elhalasztását kérő hangok és a hatályba lépés elhalasztásában bízók várakozásai ellenére megtörtént: október 1-én hatályba léptett az új Polgári törvénykönyv. Korábban már írtam róla, hogy ez akkora méretű reform, változás és átalakulás a román jogrendszer szempontjából, hogy ahhoz csak az 1991. évi alkotmány elfogadása mérhető.
15 éve
Die Entwicklung des Zivilprozessrechts in Mitteleuropa um Jahrtausendswende - Reform und Kodifikation- Tradition und Erneuerung konferencia
Október 14-15-én kerül sor a "Die Entwicklung des Zivilprozessrechts in Mitteleuropa um Jahrtausendswende - Reform und Kodifikation- Tradition und Erneuerung" c. konferenciára Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
15 éve





