Magyar · Română · English

Főoldal / Tudományos élet /

8 éve

Miért törékeny a kelet-európai jogállamiság?

Dr. Veress Emődnek a penzcsinalok.ro gazdasági portálon megjelent cikke.

Barátom ajánlására olvasom Nádas Péter A dolgok állása című esszéjét. Szépen megfogalmazza a joghoz való viszony rendszerváltás előtti pszichológiai alapállását. Nádas szerint “diktatúrában a túlélés előfeltétele, hogy megtaláljam a joghézagot. A törvénykövetés nem egyszerűen gyávaság, hanem az életképtelenség jele, ostobaság, nevetség tárgya, sőt stréberség, azaz mások túlélési esélyeinek veszélyeztetése.” Ez az alapállás viszont ma is elő, jogállamot lerontó általános erő. Érdekes kettősség: az állam egyfelől az ellenség, akit át kell verni és át kell vágni. Másfelől még mindig általános nézet, hogy az állam feladata összes problémánk megoldása. És e két nézet jól megfér a legtöbb (kelet-európai) emberben.

Szintén az irodalommal folytatva, a másik jó magyarázatot jogállamaink törékenységére Benjamin Kuras cseh író adja. Ez már a rendszerváltás utáni helyzetről szól, ugyanis Kuras gúnyos írásában arra vonatkozóan ad tanácsokat, hogyan kell csődbe juttatni egy bankot úgy, hogy ez minél jobban megérje:

„1. Ügyeljenek arra, hogy bankjuk minél több … részvénytársaságból álljon, amelyek az önök, rokonaik vagy barátaik tulajdonában, esetleg társtulajdonában vannak.

2. Folyósítsanak ezeknek a … részestársaknak (önmaguknak) óriási kölcsönöket, a bank (az önök) számára előnytelen feltételekkel.

3. Fogadjanak fel drága ügynököket és tanácsadókat (önmagukat), és fizessenek nekik (saját maguknak) csillagászati honoráriumokat.

4. Hagyják, hogy az adósok (önök) minden fillért, amit kölcsönadtak nekik (önmaguknak) elherdáljanak, és tűrjék, hogy kifosszák önöket (saját magukat). Ők (önök) ezt más cégekkel (saját magukkal) kötött veszteséges ügyletek útján fogják véghezvinni, s ezek a cégek további cégekkel (önökkel) további ügyleteket bonyolítanak majd le. Ez a folyamat több fokozaton zajlik, amíg eljut az utolsó céghez (önökhöz, most már egy adóparadicsomba). A cég (még mindig önök) azután hatalmas nyereséges ügyletet köt, amely az összes elértéktelenedett és mindeddig passzívákként kimutatott aktívákat reális piaci áron óriási haszonnal eladja valami gazdag külföldi tökfilkónak, akinek nem kell tudnia és – amíg úgy hiszi, hogy még mindig kereshet rajta – nem is kell törődnie vele, miképp jutott a cég hozzá ahhoz, amit elad.

5. Jelentség be, hogy az adósaik (önök) csődbe jutottak, és a bankot (önmagukat) nyilvánítsák fizetésképtelennek.

6. Kérjék fel a kormányt, hogy mentse meg a takarékoskodókat, akiknek a pénzét behajthatatlan követeléssé változtatták.

7. Hagyják, hogy a kormány adó fejében elegendő összeget hajtson fel a takarékoskodóktól, hogy kárpótolja őket a veszteségeikért. 8. Sem önök (a bank), sem adósaik (megint csak önök) ne fizessenek adót, mert hiszen nincs nyereségük, amiből fizethetnének.

9. Ha bármiféle kételyeik lennének afelől, hogy ez valóban így működik, ellenőrizzék a következő adatokat: 1994-től 1999-ig csupán a Cseh Köztársaságban tizenhét bank jutott csődbe. Veszteségeik fedezése a kormánynak 9 milliárd amerikai dollárjába került.”

Valaki talán a 90-es évek romániai bankpiaci helyzetére is találónak érezheti a fenti eszmefuttatást. Igen, a politika és üzlet, titkosszolgálatok és üzlet, illetve politika és titkosszolgálatok sejthető vagy egyes kelet-európai államok esetén nyilvánvaló szimbiózisa és összefonódása is meghatározó jelentőségű. Ezek a sajátos társadalmi életformák relativizálják a jogot: információk, lehetőségek és segítségek áramolnak ezekben a hálózatokban még ma is. A határidők hossza más-más lehet, ha egy ilyen hálózat kíván megoldani egy problémát vagy a közember. Nem kizárt, hogy egyes bírósági döntések ilyen hálózatokat szolgáljanak.  Mivel az állam “nekik” dolhozik, egyértelmű miért is tekintünk sokan gyanakvással az államra. Erről Kertész Imre ír. „Az állam… nem egyéb, mint titokzatos és rettentő lehetőségeket magában rejtő hatalom, amit néhol jobban, néhol kevésbé lepleznek vagy mérsékelnek, hatalom, amely ritka kivételként és múló időszakra akár üdvös szerepet is betölthet, de mindenekelőtt és mindenekfölött csakis hatalom, amellyel szembe kell szegülnünk, amelyet – ha a politikai berendezkedés ezt megengedi – palléroznunk kell, visszaszorítanunk, ellenőriznünk, és mindenkor megakadályoznunk, hogy azzá legyen, ami természetéből következik: puszta hatalommá, államhatalommá, totális államhatalommá.”

Államaink alacsony szakpolitikai hatékonyságúak és képességűek, szoros összefüggésben egyfelől a nem megfelelően kialakított államszervezettel, másfelől a politikai osztály ideológiai és szakmai korlátaival. Ennek következménye Románia esetében, hogy a rendszerváltás két évtizedig is elhúzódott. És most a lassú jogi, gazdasági, társadalmi és kulturális átalakulás közepette új gazdasági világválság sújt le Kelet-Európára. A rosszul értelmezett és alkalmazott (amerikai) gazdasági liberalizmus következménye. Illetve a nem megfelelő költségvetési gazdálkodás, költségvetési populizmus eredménye (sok államban).

A válság különösen megingatott két törékeny rendszert. Az alacsony életszínvonallal, bérszínvonallal küzdő, legjobb esetben is lassan konszolidálódó kelet-európai államokat. Másfelől az euró-zónát. Amelynek nemzeti pénzekhez képest merev és ingatag rendszerébe az első pillanattól kezdve bele volt kódolva a válság lehetősége. Az optimális valutaövezetek elméletei meghatároznak egy sor kritériumot, amelyeknek legalább a közelítése szükséges egy valutaövezet megfelelő működéséhez. Az euróövezet ezekből többet nem teljesít, mert az európai egységesülési, vagy ha nevén nevezzük, föderalizálódási folyamat jelenlegi szintje ezt nem teszi lehetővé. Ezért jelzem, hogy az euróválság lehetősége minden pillanatban adott volt, és korlátozottak a leküzdésére szolgáló jogi-gazdasági eszközök is (nehézkes kormányközi döntések szükségesek, vagy egyes tagállamok saját szükségleteit nem tudja tükrözni az egységesen kezelt euró árfolyam vagy az infláció – például Görögország kedvéért nem fogják leértékelni az eurót).

Jogbizonytalanságainkat megtetézzük új kódexekkel, amelynek alkalmazására nem vagyunk felkészülve (nem, mert nem lehetett volna felkészülni megfelelően az új román Polgári törvénykönyv alkalmazására – fel lehetett volna, ha nem szeptemberben kezdődik és nem három napot tart a bírói kar államilag szervezett felkészítése az október 1-én hatályba lépő törvénykönyvről). Jogállamaink nem lehetnek erősebbek, mint amilyen kulturális és gazdasági környezetük. Ezért a jogállam gyorsabb megszilárdulását és megerősödését várni, anélkül, hogy a politika és gazdaság megváltozna, nem reális. Kis fáziseltolódások lehetségesek, de hogy a fejlődési vonalak valamelyike elváljon a többitől és olyan mértékben haladjon előre, ahogy szeretnénk, nem igazán lehetséges. Nádas Péter írásához visszatérve, államaink és jogállamaink pozícióját Romsics Ignácra való utalással határozza meg, teljes pontossággal: félig a periférián. Ezen, egyelőre, sem a rendszerváltás, sem a piacgazdáság újraépítésére tett és részben sikeres erőfeszítések, sem jogállamiság megerősítésének a tévedés lehetőségét is magába foglaló próbálkozásai nem tudtak változtatni.

Érdekes jogállamaink vannak: keverednek bennük a második világháború előtti rendszerek lenyomatai, az államszocializmus viselkedésmintái és a különféle importált és sok szempontból rendszeridegen nyugat-európai modellek és formák. És ennek a kavalkádnak az eredménye is igen sokféle, attól függen, melyik elem a domináns, hiszen Oroszországot nem lehet Szlovéniával egy lapra tenni.

És hogyan tovább? Jogállamainkat, társadalunkat, gazdasági környezetünket gyorsan erősíteni, ha nem lehet is, muszáj.

 

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro