Főoldal /
Tudományos élet

Kuncz Ödön Perszimulációs Terem
A Kari Tanács 2014. május 20-i ülése egyhangú szavazattal jóváhagyta, hogy a Sapientia EMTE új kolozsvári épületében a perszimulációs termet Kuncz Ödönről nevezzék el. A terem bejáratához felirat, a teremben pedig Kuncz Ödön portréja, illetve magyar, román és angol nyelvű életrajza kerül elhelyezésre.
11 éve

Közös európai adásvételi jog (CESL)
Dr. Veress Emőd, a Sapientia EMTE Jogtudományi intézetének vezetője az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a Polgári Jogi Tudományos Diákkör keretében a közös európai adásvételi jogról fog előadást tartani 2014. április 10-én, csütörtökön, 16,00 órától.
11 éve

Dr. Varga Attila új kötete kapható az Idea Könyvtérben
Dr. Varga Attila új kötete, a Román alkotmányjog, megvásárolható az Idea Könyvtérben, a Sapientia EMTE Tordai út 4. sz. alatti épületében.
11 éve

Dr. Sipos István (1949-2004) emlékére
Idén lenne 65 éves és 10 éve, 2004-ben hunyt el Dr. Sipos István egyetemi docens, a romániai magyar jogi oktatás egyik kulcsegyénisége. Az évfordulókra való tekintettel a Sapientia - EMTE kolozsvári Jogtudományi Intézete és az EME IV. szakosztálya, 2014. február 27-én 18,00 órától Sipos István emlékestet rendez.
11 éve

Dr. Varga Attila új kötete
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kiadásában, Kolozsváron jelent meg Dr. Varga Attila egyetemi docens új könyve, melynek címe Román alkotmányjog. Alkotmányjogi alapismeretek és kisebbségjogi vonatkozások. A kötet előszavát Dr. Veress Emőd írta. Kedvcsinálónak ezt az előszót közöljük.
11 éve

2014: Kolosváry Bálint emlékév
Kolosváry Bálint (Kolozsvár, 1875. január 25. – Budapest, 1954. augusztus 28.) polgári jogász, egyetemi tanár. A jogász akadémikus halálának 60. évfordulójára a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete a 2014-es évet Kolosváry Bálint emlékévnek nyilvánította. Kolosváry Bálint tiszteletére a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete tisztelgő tanulmánykötetet jelentet meg, és 2014 november 22-én, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében Kolosváry Bálint emlékkonferenciát szervez.
11 éve

A Büntető törvénykönyv módosításairól (rókák a romok között)
A Pénzcsinálók.ro erdélyi magyar gazdasági portálon megjelent írás: a minimális és szükséges változtatások helyett a szabályozás teljes felborítása történt, precíz módosítás helyett válságot okozó, megfontolatlan, előkészítetlen és végső soron megmagyarázhatatlan rombolás.
11 éve

Ádáz viták a Büntető törvénykönyv módosításai kapcsán
A Büntető törvénykönyv (Codul penal) aktuális, jelentős politikai és szakmai visszhangot kiváltó módosításairól Kádár Hunor ügyvéddel, büntető jogásszal, a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetének oktatójával beszélgettünk.
11 éve

Innováció és kreativítás a tudományban
December 7, szombat - jogtudományi tematikájú előadások a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének (RODOSZ) konferenciáján. Helyszín: Sapientia EMTE Tordai út 4. szám alatti épülete.
11 éve

Call for papers: Limits of Limited Liability
The Editorial board of the 'ACTA UNIVERSITATIS SAPIENTIAE - LEGAL STUDIES [ISSN 2286-0940 (online version), ISSN 2285-6293 (printed version), ISSN-L 2285-6293] is inviting articles form the legal academia for the December, 2014 issue [Vol-3, No-2].
11 éve

Elhunyt Dr. Kiss András
Temetése 2013. november 20-án, szerdán 13 órakor lesz a Házsongárdi temetőben.
11 éve

Az igazságszolgáltatás szimbólumai
Dr. Veress Emőd intézetigazgató egyetemi docens évnyitó előadása az I. éves joghallgatók számára. Az előadás nyitott, minden érdeklődőt szerettel várunk. Időpont: 2013. szeptember 16, hétfő, 18,00 óra, a Bocskai-ház Óváry termében.
12 éve

Új tanév, új programok a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézetében
Dr. Veress Emőd intézetigazgató egyetemi docenssel Keresztes Enyedi Sarolta beszélgetett.
12 éve

Konferencia Torockón
Az Erdélyi Magyar Jogászok Társasága 2013. július 6-7-én rendezi meg hagyományos konferenciáját Torockón. A téma az új Polgári törvényköny és az új Polgári perrendtartási törvénykönyv.
12 éve

ETDK eredmények - Állam- és jogtudományi szekció
Május 26-án, vasárnap a díjátadó gálával lezárult a XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia.
12 éve