Magyar · Română · English

Főoldal / Tudományos élet /

11 éve

Dr. Sipos István (1949-2004) emlékére

Idén lenne 65 éves és 10 éve, 2004-ben hunyt el Dr. Sipos István egyetemi docens, a romániai magyar jogi oktatás egyik kulcsegyénisége. Az évfordulókra való tekintettel a Sapientia - EMTE kolozsvári Jogtudományi Intézete és az EME IV. szakosztálya, 2014. február 27-én 18,00 órától Sipos István emlékestet rendez.

Idén lenne 65 éves és 10 éve, 2004-ben hunyt el Dr. Sipos István egyetemi docens, a romániai magyar jogi oktatás egyik kulcsegyénisége.

Betegsége és hirtelen, korai halála egy példaértékű, töretlenül felfelé ívelő és nagyhatású tudományos pályát szakított meg, szembesítve egyetemi kollégáit, tanítványait és a magyarországi partner-intézmények munkatársait, a jogász-szakma képviselőit a máig pótolhatatlan veszteség tudatával.

Sipos István 1949. március 24-én született Kolozsvárott, a BBTE Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Itt, illetve a kolozsvári Bogdan Vodă magánegyetem keretén belül fejtette ki gazdag tudományos munkásságát, lelkiismeretes oktatói, illetve intézményszervezői tevékenységét. Részt vett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elindításában is.

Nemzetközi szinten megbecsült szaktekintély, a fuvarjog szakértője volt, de szellemi ereje és érdeklődése messze túlnőtt a szakma belső keretein. Véleményének mindig nyomatéka, meghatározó súlya volt, állásfoglalásai iránytűként, igazodási pontként szolgáltak. Kitűnő előadói képességekkel rendelkezett, sokan az ő hatására kezdték tanulmányozni az - addig csak általa művelt - román-magyar jogi terminológia tantárgyat. Tagja volt a Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny szerkesztőbizottságának.

Kiemelkedő szerepet töltött be a BBTE Jogtudományi Karán tanuló magyar diákok szakmai életében, támogatva és ösztönözve őket magyar nyelvű dolgozatok megírására és tudományos konferenciákon való bemutatására. Segítséget nyújtott a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Jurátus Körének a tudományos diákköri konferenciák, nyári egyetemek és más szakmai rendezvények megszervezésében, részt vett a Mikó Imre Szakkollégium munkásságában is.

„Motorja" volt a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének és tartalommal való megtöltésének, nevéhez fűződik a Pécsi Tudományegyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karaival való együttműködés megteremtése vagy tartalommal való megtöltése.

Életműve előtt a Sapientia EMTE és az Erdélyi Múzeum-Egyesület - IV. Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya 2008-ban emlékkonferenciával tisztelgett. Ugyanebben az évben az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Pécsi Tudományegyetem közös Sipos István emlékkötetet jelentettek meg Budapesten.

Az évfordulókra való tekintettel a Sapientia - EMTE kolozsvári Jogtudományi Intézete és az EME IV. szakosztálya, 2014. február 27-én 18,00 órától Sipos István emlékestet rendez, felelevenítve a professzor tudományos életművét és egyetemszervezői tevékenységét. A rendezvény helyszíne a Sapientia - EMTE új, Tordai út 4. szám alatti épülete, a B319-es terem.

Sipos István szellemi hagyatékát és köztünk élő emlékét megőrizzük.

Kokoly Zsolt, egyetemi adjunktus

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro