Magyar · Română · English

Főoldal / Tudományos élet /

11 éve

Elhunyt Dr. Lupán Ernő egyetemi tanár

A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete mély fájdalommal és megrendüléssel tudatja, hogy Prof. Dr. Lupán Ernő, a Sapientia EMTE tiszteletbeli egyetemi tanára, 2013. január hó 6. napján, életének 84. évében elhunyt.

Professzorunkat 2012. január 9-én, 12.00-kor a kolozsvári Egyetemiek Házából kísérjük utolsó útjára.

Dr. Veress Emőd intézetigazgató egyetemi docens búcsúbeszéde:

Kedves Gyászoló Gyülekezet!

A Sapientia EMTE oktatói és hallgatói nevében jöttem végső búcsút venni a professzor úrtól. Lupán Ernő egyetemi tanár több mint negyven megírt könyv és több mint 150 megírt tanulmány után végleg abbahagyta a munkát. A tavalyi évben is még dolgozott, az új Polgári törvénykönyv általános és személyi részéről jelentek meg munkái. Terhes időszakokban is, de feladatait mindig emberségesen teljesítette. Szigorú, de megértő tanár volt. Halála teljes életet zárt le. Tavaly meg tudtuk jelentetni az Assentio mentium című kötetet, amelyben kollegái, volt tanítványai tisztelték meg a professzor urat és a kötet bemutatója megható, felemelő találkozás volt.

Professzor úr egyetemi karunk szakmai támogatója volt. Az általa létrehozott alapítvány, amelynek célja a kiemelkedő joghallgatók támogatása, de a jogtudományi kutatások elősegítése is, továbbviszi Lupán Ernő nevét.

Az egyetem elvégzése után doktori tanulmányok céljából Lupán Ernő moszkvai ösztöndíjat kapott. Egyik hasonló társával Kijevben leszálltak, hogy megnézzék a vasúti pályaudvart, mert, állítólag, nagyon szép. Amíg a zegzugos épületet a körbejárták, a vonat elment. Ott maradtak a pályaudvaron. Csomagjaik a vonaton. Nem ismerték még a nyelvet sem. A pályaudvart őrző biztonsági szerveknél jelentkeztek, akik nehezen megértették, hogy mi történt, és elküldték őket egy kisrepülőgépen Moszkvába. Hamarabb odaértek, mint a vonat.

Professzor úr most is megérkezett valahova. Hamarabb, mint mások, mint mi, akik a vonaton utazunk, azonos irányba. Nyugodjon békében!

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro