Magyar · Română · English

Főoldal / Tudományos élet /

4 éve

Zlinszky János halála

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetei megrendüléssel értesültek Dr. Zlinszky János egyetemi tanár, volt alkotmánybíró, a római jog elismert szakértőjének haláláról.

Életének 88. évében 2015. június 18-án elhunyt Prof. Dr. Zlinszky János professzor emeritus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának alapító dékánja, volt alkotmánybíró, a magyar jogásztársadalom kiemelkedő alakja.

Magyarország Igazságügyminisztériumának közleménye szerint Zlinszky János pályafutását a bolsevik diktatúra igyekezett megtörni, de az ország valamennyi egyeteméről történt kitiltása és kitelepítése ellenére kitartó szorgalmával felülemelkedett a nehézségeken. Munkájában a tökéletességre törekedve ácsként, később vállalati jogászként és ügyvédként dolgozott. Marton Géza örökségét folyamatosan ápolva csak ötvenöt évesen kapott lehetőséget a római jog oktatására. Kiemelkedő egyetemi oktatóként és vezetőként diákok ezreinek jövőjére volt hatással. Több mint háromszáz tudományos közlemény szerzője, számos tudományos társaság tagja és kitüntetés birtokosa volt. Alkotmánybíróként elévülhetetlen érdemeket szerzett az új magyar demokratikus jogállam megszilárdításában és az alkotmányos kultúra megteremtésében, a magyar magánjog megújítását az új Polgári Törvénykönyvet megalkotó Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagjaként mozdította elő.

Zlinszky Jánosnak a római jog kutatása és megismertetése terén játszott kiemelkedő szerepéért, az erkölcs és jog összhangja érdekében végzett munkásságáért, valamint iskolateremtő szerepvállalásáért Trócsányi László miniszter 2014. szeptember 8-án a Deák Ferenc-díjat adományozta.

Isten nyugosztalja!

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro