Magyar · Română · English

Főoldal / Tudományos élet /

3 hónapja

Új együttműködés az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával

Jogtudományi Tanszékünk az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének kezdeményezésére együttműködési megállapodást kötött oktatási, kulturális, kutatási és tudományos kapcsolatok kialakítására és elmélyítésére.

A megállapodásban vállaltak teljesítése érdekében az intézmények lehetővé teszik az egymás közötti hallgatócserét elsősorban az Erasmus program keretében. Továbbá közösen szerveznek szakmai előadásokat, konferenciákat, szemináriumokat. Közös pályázatokat terveznek kutatási, oktatási projektek elnyerésére, továbbá közös publikációkat készítenek, illetve vállalják egymás publikációinak a szélesebb szakmai közönséggel való megismertetését is. A megállapodás kiterjed a tudományos diákköri tevékenységek körében szerzett tapasztalatok cseréjére is.

A szerződést 2021. június 22-én az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán Dr. Sonnevend Pál dékán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának Jogtudományi Intézete részéről Dr. Veress Emőd intézetigazgató látták el kézjegyükkel (https://www.ajk.elte.hu/).

 

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro