28 napja
Menyhárd Attila
Doctor Honoris Causa
A Kolozsvári Kar előterjesztése nyomán a Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott Dr. Menyhárd Attila egyetemi tanárnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudomány Kar oktatójának, a magánjog és az új technológiák jogának területén végzett nemzetközi szinten is kimagasló tudományos teljesítményéért és az erdélyi magyar jogászélet iránti évtizedes elkötelezettségéért.
A professzor A tulajdonhoz való jog címmel tartotta meg díszdoktori előadását.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Menyhárd Attila laudációja a „Doctor Honoris Causa" cím adományozása alkalmából
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma együtt ünnepelhetjük Dr. Menyhárd Attila professzor urat, a magyar jogtudomány egyik meghatározó alakját. Dr. Menyhárd Attila az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Egyetemi éveiről őszintén így vallott: „Azokra az időkre, amikor egyetemre jártam jellemző volt még az is, hogy bármivel szívesebben töltöttük az időnket, csak tanulni ne kelljen. Ennek hatására a vizsgaidőszak nagyon megterhelő volt mindenkinek, amit aztán a következő szorgalmi időszakban pihenhettünk ki. Ebben persze közrejátszott az is, hogy a fiúk előfelvételisként katonák voltak, ezért tizenkilencévesen, kiszabadultunk az életbe, semmilyen kötöttséget nem akartunk, ennél fogva a tanulás sem volt prioritás.” Hogy ma itt vagyunk és azért vagyunk itt, ami ma történik, mégis azt jelzi, hogy ünnepeltünk végül csak megtanulta, és nem is akárhogyan – a jogot. Az ELTE-n szerzett 2003-ban PhD fokozatot, 2007-ben pedig habilitált.
2006 és 2022 között irányította az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékét, emellett 2016 és 2019 között a kar dékánjaként, 2014 és 2022 között pedig a Jogi Továbbképző Intézet igazgatójaként dolgozott. Jelenleg az ELTE ÁJK egyetemi tanáraként, az Oppenheim Ügyvédi Iroda munkatársaként, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Állandó Választottbíróságának választottbírójaként tevékenykedik. Ezen kívül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének kutatóprofesszora, és a Mathias Corvinus Collegium oktatója.
Kutatási területei a polgári jog széles spektrumát ölelik fel, beleértve a személyiségvédelmet, dologi jogot, a szerződési jogot, kártérítési jogot, öröklési jogot és társasági jogot. Emellett kiemelt figyelmet fordít a mesterséges intelligencia és a digitalizáció jogi hatásainak vizsgálatára is. A határterületek iránti nyitottságát jól jelzi a jog és irodalom, a jog, mint irodalom, jog és művészet témakörök iránti fogékonysága. Oktatói tevékenységét dicséri, hogy számos hallgató számára volt meghatározó mentor.
Könnyen megtaláltuk a közös nevezőt. Például egyformán látjuk a jogászképzés lényegét: „A képzett jogász legfőbb ismérve a tanulásra való képesség, ehhez azonban a joganyag belső logikai rendszerének és változásai törvényszerűségeinek a biztos ismeretére van szükség. Az egyetemi képzésnek ezeket az alapokat kell megadnia. A munkaerőpiaci visszajelzések alapján a frissen végzett jogásszal szemben nem az az elvárás, hogy azonnal gyakorlati tudással bírjon, hanem az, hogy azt gyorsan el tudja sajátítani. Ehhez azonban stabil elméleti alapokra és gondolkodási készségekre van szükség. Ezért azt az oktatást tartom célravezetőnek, amely erre törekszik.”
És abban is egyetértünk, hogy az oktatás minősége jelentős mértékben függ az egyetemeken folyó kutatások színvonalától.
Menyhárd Attila egyetemi vezetői feladatait olyan teherként kezelte, amelyeket el kell végezni, de azok teljesítése sosem lehet tökéletes, mindenki számára megfelelő. A vezetés folyamatos kompromisszumokat feltételez. Ezért is vallott így: „különböző rendezvényeken rólam készült képekkel kapcsolatban, azt vettem észre, hogy kétféle helyzetben született olyan fotó, amin mosolyogtam: vagy hallgatókkal, vagy gyakorló jogászokkal voltam. Ez egy világos üzenete volt annak, hogy mi az a közeg, amiben valóban jól érzem magam.”
Nemzetközi színtéren is elismert szaktekintély: 2018-ban választották meg az UNIDROIT Kormányzótanácsának tagjává, megbízatását 2024-ben meghosszabbították, így 2028-ig tölti be ezt a tisztséget. Tagja továbbá olyan rangos szervezeteknek, mint a European Institute for Tort and Insurance Law, a European Law Institute, a Robotics and AI Law Society. Az MCC Modern Jogi Tanulmányok Műhely vezetőjeként is aktív szerepet vállal a mesterséges intelligenciához kapcsolódó jogi kutatásokban.
Hitvallása szerint: „A jogászi munka olyan komplex képességeket igényel, amelyek fejlesztése sosem ér véget és sosem lehet tökéletes. Mindig van feladat az elméleti igényesség és a gyakorlati alkalmazhatóság tekintetében. Sosem lehetünk tehát elégedettek.” És mi sem lehetünk elégedettek soha: például joggal várjuk a mai ünnepelttől a sokak által kedvelt és haszonnal forgatott Dologi jogi kötetének hatályosított kiadását.
Dr. Menyhárd Attila aktívan részt vesz a jogalkotási projektekben is; elsősorban a Polgári Törvénykönyv előkészítésében vállalt szerepét szeretném kiemelni. Megalakulásától kezdve vezette a Kúria mellett működő Új Ptk. Véleményező Testületet.
Oktatói és kutatói munkássága mellett számos publikáció fűződik nevéhez, amelyek jelentősen hozzájárulnak a magyar jogtudomány fejlődéséhez. Munkásságát a gyakorlati tapasztalatok és az elméleti tudás harmonikus ötvözése jellemzi, amelyet ő maga így fogalmazott meg: „A jogi kérdéseket mindig a mindennapos életviszonyokban képzeltem el.”
Dr. Menyhárd Attila professzor úr szoros kapcsolatot ápol Erdéllyel és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel. Az egyetemen folyó kutatások résztvevője, közös projektek kezdeményezője, rendezvényeink rendszeres előadója, a magyar-román jogösszehasonlítási projektek fontos szereplője. Például a neves Springer kiadónál megjelent, a magyar és román polgári jogi kódexek megalkotását, újdonságait vizsgáló kötet társszerkesztője volt és társzerzője, a Magyar Jog periodikában közös cikket írtunk a kontraktuális felelősségről a két jogrendszerben, és remélem, hamarosan megjelenik a kötbér magyar és román szabályozását vizsgáló tanulmányunk is. Menyhárd Attila erdélyi tevékenysége jól mutatja elhivatottságát a Kárpát-medencei magyar jogászközösség támogatása és a tudományos együttműködések erősítése iránt.
Elkötelezettsége, szakmai alázata és a jogtudomány iránti szenvedélye inspirációt nyújt a jelen és a jövő jogászgenerációi számára. Az oktatás, a kutatás és a jogalkotás területén végzett tevékenysége hozzájárult a magyar jogrendszer fejlődéséhez. Szakterületei széles skáláján, a dologi jogtól a mesterséges intelligencia jogi vonatkozásaiig, mindig a legmagasabb szintű szakmai igényességet képviselte. A Doctor Honoris Causa kitüntető címéhez a Sapientia Egyetemi közössége nevében is őszintén gratulálunk, és kívánunk további sikereket és jó egészséget!
Dr. Veress Emőd egyetemi tanár
Kolozsvár, 2025. 03. 27.