Joggal és örömmel

Mi adja a római jog aktualitását? Miért tanítják ezt az ókori jogot elemző tárgyat a XXI. században is?

– A római jog elsősorban az ókori Római Birodalom területén hatályban volt jog, ami több mint egy évezredet ölel fel. A római jog ugyanakkor tágabb értelemben magában foglalja a római jog közép- és újkori továbbélését is. A római jog az ókor jogrendszerei közül egyfelől a legfejlettebb, másfelől a ránk maradt forrásbázis alapján a legjobban ismert jogrendszer. A jogtudomány mint a joggal való foglalkozás, a konkrét ügymegoldásokon túlmenő, önálló gondolkodási rendszer először Rómában alakult ki. Jog természetesen létezett az ókor más államaiban is, ám a jog tudománya a rómaiak találmánya. 

A római jog mint letisztult, már nem változó, világos szerkezetű jog kiválóan alkalmas a jog dogmatikájának, belső rendszerének megismerésére, a jogászi gondolkodás, vagyis a jogi probléma-felismerés és problémamegoldás készségének képességgé történő fejlesztésére. Nem elhanyagolható az sem, hogy a római jogban kialakult fogalmakkal a hatályos jog intézményei is megragadhatók, leírhatók. Ha úgy tetszik, a római jog a jogi stúdiumok anatómiája, illetve összhangzattana. 

A rómaiak a jogot nem csupán az egyes szabályok halmazaként látták, hanem az igazságosság és a méltányosság elvei mentén orientálódó normaösszességnek is. Tehát a római jogászok nem voltak jog-, még kevésbé normapozitivisták. Ennek alapján a római jog rendszerszemlélete jó vértezet a jog leglényegét veszélyeztető túlszabályozás, a normaalkotás részletei miatt a fától az erdőt nem látó szemlélet ellen. A kontinentális jogok ezen az alapon épülnek fel, vagyis ez a kontinensen beszélt közös jogi nyelv és alkalmazott fogalomrendszer. Ennek alapján a római jogra, a római jogi gondolkodásra a jogrendszerek közelítésében, összehangolásában, egységesítésében nagy szerep vár.

A Sapientián december 3-án szerveztek nemzetközi konferenciát Római jog és modern magánjog címmel. Mi volt ennek a konferenciának a konklúziója?

– Az előadók három ország tudományosságát képviselték: a kolozsvári kollégák (Lupán Ernő professzor úr, Veress Emőd tanszékvezető úr, Kokoly Zsolt és Sztranyiczi Szilárd tanár urak, valamint Bányai József ügyvéd úr) mellett szerbiai (Szűcs Magdolna újvidéki professzornő) és magyarországi (Papp Tekla szegedi docensasszony,Auer Ádám tanár úr, valamint szerény személyem) kutatók és oktatók adtak-adtuk elő. A program rendkívül változatos volt, mondhatni a magánjog teljes palettájáról adott válogatást. A római jogtól a klasszikus magánjogi dogmatikán, a polgári és kereskedelmi jogon át egészen a polgári eljárás- és az európai magánjogig. Vagyis kifejező keresztmetszetet adott mindarról, ami a magánjog tudományának, oktatási és gyakorlati anyagának gerincét alkotja. 

A konferenciát Tonk Márton dékán úr nyitotta meg, aki abbéli reményét fejezte ki, hogy e rendezvény hagyományteremtő lesz, hiszen a Sapientia Egyetemen megindult jogi képzés mellett elengedhetetlenül fontos e terület tudományos profiljának kialakítása, fejlesztése. Őszintén örülök, hogy Veress Emőddel és Kokoly Zsolttal ilyen hatékonyan tudtunk együttműködni a konferencia megszervezésében, s biztos vagyok benne, hogy e rendezvény valóban kezdő lépés a Jogi Tanszék mind a magyar nyelvű, mind a nemzetközi tudományosságban önálló arculattal rendelkező, értékteremtő tudományos műhellyé formálásának útján. 

A konferencián szép számmal jelen voltak jogász szakos hallgatók is, ami igen biztató jel. A Sapientia jogászhallgatói megfelelő bázist alkotnak ahhoz a küldetéshez, amit e szak maga elé tűzött: a hallgatók igényeire, egyéni képességeire figyelő, a mai kor jogászi kihívásaira érdemben felelni képes elitképzést. 

Hamarosan meg is jelenik Kolozsváron a római jogról magyar nyelven írt tankönyve. Mit kell tudnunk erről a könyvről?

– A római jogi tankönyv megírása fokozatosan érlelődő, ám hirtelen beérett ötlet volt. Alighogy leadtam a szegedi Lectum Kiadónak a Cicero összes perbeszédei című, pár hete megjelent könyvemet, ami közel 1300 oldalon magyar nyelven első alkalommal teszi hozzá férhetővé a nagy szónok összes perbeszédeit, megfogalmazódott az igény egy önálló, mondhatni a kolozsvári jogászképzést szolgáló tankönyv megírására. Köszönettel tartozom a Sapientia Egyetemnek, kiváltképp Tonk Márton dékán úrnak és Veress Emőd tanszékvezető úrnak, amiért e tankönyv megírását és megjelenését lehetővé tették. 

A könyv címe: Római köz- és magánjog. Ez egyfelől rendhagyó, másfelől hagyománykövető. Rendhagyó, hiszen a római jogi tankönyvek célja elsődlegesen a római magánjog bemutatása, s a római közjognak jóval csekélyebb teret szentelnek. Hagyománykövető, hiszen a római jog hazai és nemzetközi tankönyvirodalma (kiváltképp a magánjogi részt illetően) az évszázadok-évezredek alatt oly mértékben kristályosodott ki, hogy mind tartalmában, mind szerkezetében minimális eltéréseket tesz csupán lehetővé. Ki kell emelnem, hogy a római közjog (és a római büntetőjog) hatása a modern jogi gondolkodásra nem marad alatta a magánjogénak, tehát szükségtelen a római jogot pusztán a magánjogra leszűkíteni. 

A tankönyv ugyanakkor nemcsak szigorúan vett római jogi tananyagot, hanem ókori kultúrtörténetet is közvetít, hiszen a hallgatók ez iránti érdeklődése – akik ily módon formálóan hatottak a tankönyv koncepciójára – már az első órákon megnyilvánult. Az európai civilizáció a görög bölcseletre, a római jogra és a kereszténységre épül, s az emberiség történetében eddig a legnagyobb haladást az európai ember érte el, s terjesztette el mindenütt földünkön. 

Írt egy könyvet Zarah Leanderről, a svéd énekesnőről is, aki a Harmadik Birodalomban csinált karriert. Hogyan kötődik ez római jogi tevékenységéhez?

– Azt is mondhatnám, hogy eddigi szakmai munkásságom, legalábbis az az időintervallum, aminek bizonyos elemeit monográfiákban dolgoztam fel C-től Z-ig terjed: Cicerótól Zarah Leanderig. De komolyra fordítva a szót: a színház- és filmtörténet régi szenvedélyem, e könyv ez irányú munkásságom első, de talán nem utolsó terméke. 

Zarah Leanderben először csupán rendkívül érdekes, mély, olykor tenorba-baritonba hajló kontraalt hangja fogott meg, majd elkezdett az egyénisége, pályája is foglalkoztatni. Így egyfajta, a művész és a közélet viszonyát elemző korrajzként született meg Zarah Leander – Díva a Harmadik Birodalom árnyékában című könyvem. Svéd származású színésznő volt, aki német nyelvterületről indulva világkarriert futott be. Sikerfilmjeinek jelentős részét a hitleri Németországban forgatta, ami miatt nevét sokan a náci rezsimhez kötötték, és sokat támadták. Sokan igyekeztek ráerőszakolni a hitleri rezsim melletti állásfoglalás szégyenbélyegét, ám ő mindvégig apolitikus maradt. Énekesnő és filmszínésznő. Sem több, sem kevesebb. Élete végéig azt vallotta, hogy a művészet faj és politika felett áll – máig megszívlelendő gondolat. 

A könyv megjelenésekor ugyanolyan szélsőséges reakciókat kaptam, mint amilyeneket a teljes elragadtatás és a boszorkányüldözés-szerű indulatok kereszttüzében élő színésznő annak idején is kiváltott. Zarah Leander magát „csupán” művésznek tartotta, és valóban soha nem politizált, propagandafilmeket nem készített, és a náci pártnak sem volt tagja. Ugyanakkor ott volt, tehát – ha úgy nézzük, hogy a művész puszta jelenlétével legitimál egy rendszert – művészi pályáján túlmutató, a történelem által rákényszerített szerepe elgondolkodtató. A szerepvállalás kérdése és annak felelőssége mindig az adott korban, az adott pillanatban, az adott egyénnél dől el: általános következtetéseket levonni nem a történész feladata.