Jog és (erdélyi) irodalom konferencia Kolozsváron

Dr. Fekete Balázs írása

2016 május első hetében egyedi rendezvénynek adott otthont az EMTE kolozsvári kara. A kolozsvári kar Jogtudományi Tanszéke a hazai jogtudományban 2006 óta rendszeresen megszervezett „jog és irodalom” szimpóziumokhoz hasonlóan tudományos konferenciát szervezett a jog és az erdélyi irodalom témakörében. A rendezvény első napján – május 5-én, pénteken – jogászok mutatták be eredményeiket, míg a második napon – május 6-án, szombaton – írók csatlakoztak a beszélgetéshez. Ellentétben tehát a hazai rendezvények hagyományaival, melyeken eddig kizárólag jogászok vettek részt, Kolozsváron az „és” mindkét „oldala” bekapcsolódott a diskurzusba.

A pénteki szekció első két, talán úgy is mondhatjuk, bevezető jellegű, előadását H. Szilágyi István és e sorok szerzője tartotta. H. Szilágyi István, a PPKE-JÁK docense, részletesen bemutatta a „jog és irodalom” amerikai hagyományát, külön kitérve az egyes nagy irányzatok – law in literature és law as literature – fontosabb szerzőire és kutatásaik eredményeire. Előadása második részében a „jog és irodalom” egyetemi oktatásban betöltött lehetséges szerepeit vizsgálta, áttekintve a lehetséges alternatívákat a hallgatók morális érzékének fejlesztésétől a jogászi készségek megalapozásáig. Konklúzióként erőteljesen érvelt a „jog és irodalom” jogi oktatást humanizáló szerepe mellett, külön kiemelve, hogy az irodalom tanulmányozása nem csak a jogászok társadalmi és morális érzékenységét fejlesztheti, hanem jobb jogászokká is teheti őket, hiszen mind szövegértési képességeikre, mind íráskészségükre kedvezően hathat. A második előadás azzal a problémával foglalkozott – Kertész Imre Gályanapló és Az angol lobogó című műve alapján – hogy a „jog és irodalom” megközelítés hogyan járulhat hozzá a jogról való tudásunk bővítéséhez. Az előadás fő érve szerint, ha a jogot nem csak szabályok összességének tekintjük, hanem a napi cselekedeteinket befolyásoló normatív univerzumként – nomos – fogjuk fel, akkor a joggal kapcsolatba kerülő irodalmi művek ismerete elengedhetetlen a jog valódi, az érzelmi azonosuláson alapuló, megismeréséhez és megértéséhez. Kertész irodalmi munkássága ebből a szempontból azért jelentős, mert az egyéni dimenzióban is átélhetővé teszi a diktatórikus jog hatásait és így segít annak teljesebb és átfogóbb megértésében.

A második két előadás szintén szorosan kapcsolódott egymáshoz, Varga Attila, az EMTE docense, a politikai hatalom modern erdélyi drámákban tükröződő képét mutatta be, Nótári Tamás, szintén az EMTE docense, pedig az egyik dráma – Székely János Caligula helytartója – ókortörténeti és jogtörténeti kérdéseivel foglalkozott. Varga Attila bevezetésként szöveg- és drámaelméleti kérdéseket vetett fel, az írás-előttiség és az írás-utániság problematikáját exponálva és részben a jogra is alkalmazva, egyáltalán nem egyértelmű ugyanis, hogy az, aki a szabályokat ismeri, vajon ismeri-e magát a játékot, a társadalmi kontextust, melyben a szabály érvényesül. A drámák egyik erénye, hogy képesek lehetnek a szabályokat körülvevő kontextusba is betekintést adni, és különösen fontos lehet ez a politikai hatalom és gyakorlata vonatkozásában, mely egyben a szabályokba foglalt közjog kereteit is adja. Székely és Sütő András – Egy lócsiszár virágvasárnapja – drámáit többször idézve a hatalomgyakorlás alapkérdéseit mutatta be érzékletesen az előadás, külön kitérve arra, hogy a zsarnoki hatalom csak az alattvalók engedelmessége útján maradhat fenn, ha ezt megtagadják, akkor az szükségszerűen összeomlik. Nótári Tamás előadásának középpontjában a Caligula helytartója című dráma állt. A bevezetőben részletesen bemutatta a szerzőt, külön kitérve Székely személyes politikai elnyomással kapcsolatos tapasztalataira – Székelynek fiatal szerzőként a kommunista berendezkedést dicsőítő verseket kellett írnia azért, hogy politikai okokból börtönbüntetést töltő édesapja elhagyhassa a börtönt – és nonkonformista egyéniségére. A továbbiakban részletesen elemezte a mű történelmi körülményeit, és annak római közjogi rétegeit.

 

A kerekasztal résztvevői: Veress Emőd, Selyem Zsuzsa, Egyed Péter, Tompa Andrea, Markó Béla, és Szilágyi István

A pénteki nap utolsó két előadását az EMTE két fiatalabb oktatója, Fegyveresi Zsolt és Kokoly Zsolt tartották. A két előadás kapcsolódott egymáshoz, Fegyveresi előadása ugyanis a jog szerepét vizsgálta egy kolozsvári polgári „sikertörténetben”, míg Kokoly egy disztópia segítségével a jog- és erkölcshiányos emberi együttélést mutatta be. Az első előadás áttekintette, hogy Méhes György Kolozsvári milliomosokcímű – talán mondhatjuk, hogy klasszikus, polgári – regényében hogyan jelennek meg a különféle jogintézmények. A fokozatosan nagyvállalkozássá fejlődő cserzőműhely gazdasági tevékenységében és sikereiben több ponton is fontos szerepet játszott a polgári jog – különösen a szerződések, mint például a bérlet vagy a vállalkozási szerződés –, és a regény ezekre nem csak utal, hanem a gyakorlatukat is részletesen és érzékletesen ismerteti, „kinyitva” így a megismerés lehetőségeit az ún. „élő jog” irányába. A pénteki nap záró előadása a disztópiák világába kalauzolta el a hallgatóságot Bodor Ádám Sinistra körzet című „regénye” segítségével. A Sinistra körzet földrajzi lehatárolása és főbb jellemzőinek bemutatását követően az előadó azt a fontos kérdést vetette fel, hogy mit mondhat a jogászok számára egy olyan negatív vízió, melyből nem csak az állandósult szabályok hiányoznak – olyan triviálisak is, mint például a névviselés vagy a tulajdon –, hanem azok erkölcsi megalapozása is. A regény egyik fontos jogászi üzenete, hogy morális megalapozás nélkül a legalapvetőbb szabályok sem működhetnek és így a nyugati értelemben felfogott jog sem jöhet létre, hanem csak a félelemre alapozott, sok szempontból önkényes szabályozottság uralkodhat.

A konferencia második napján – kerekasztal beszélgetés keretében – erdélyi írók beszélgettek a jog szerepéről az irodalomban. A beszélgetést Egyed Péter, a Babes-Bolyai Egyetem filozófia professzora vezette, a résztvevők Selyem Zsuzsa – író és kritikus –, Tompa Andrea – író és színikritikus –, Markó Béla – költő és szenátor –, Szilágyi István (jogász végzettségű) – író és szerkesztő –, valamint Veress Emőd – ügyvéd és egyetemi oktató – voltak. Ez a majdnem két óra hosszú beszélgetés gondolatgazdag és inspiráló volt, néhány pontot szeretnék részletesebben bemutatni a teljesség igénye nélkül.

Szilágyi István hosszabb visszaemlékezésében érzékletesen mutatta be kolozsvári jogi egyetemi tanulmányainak 1958-as kezdeteit. Ebben az erdélyi magyarság szempontjából rendkívül nehéz időszakban – melyet tovább súlyosbított az 1956-os budapesti forradalom leverésének továbbhullámzása Erdélybe – az idősebb professzorok voltak azok, akik a magyar joghallgatókat szigorúságukkal benntartották az egyetemen és megvédték a külső retorzióktól. Az első évet követően románul kellett folytatniuk a tanulmányaikat, ez az eredmények rohamos romlásához vezetett, és különösen nagy visszatetszést váltott ki, ahogy magyar tanárok megpróbáltak besimulni az új rendszerbe. Szilágyi érzékletesen „riadt kicsi patkányként” jellemezte a magyar oktatók egy részét, és külön kiemelte, hogy a román tanárok közül többen is valódi professzorként viselkedtek, amennyiben hagyták a kellemetlen kérdéseket. A harmadévre végleg eldőlt, hogy nem lép jogászi pályára – különösen a nyári gyakorlatokon tapasztaltak rettentették el – és a diplomázás után inkább az irodalmi életet választotta. Mindenesetre jogi tanulmányai nem tűntek el nyomtalanul, mint erről a jog fogalmáról felidézett, nagy derültséget kiváltó definíciója is tanúskodott: „a jog nem a törvény, hanem a kreált rezulátumok objektív reflektuma”.

Egyed Péter és Markó Béla az erdélyi magyar irodalom egyik jellemzőjét a joghoz való viszonyban látta. Markó érvelése szerint a magyar irodalom általában is erősen közéleti jellegű Petőfi tevékenysége óta, és ez fokozattan igaz a kisebbségi magyar irodalomra, mivel itt a hazáért való küzdelem egyben a jogért való küzdelem is. A mondás, hogy „haza csak ott van, ahol jog is” különösen érvényes a kisebbségi létre és így a kisebbségi irodalomra is. Ezt a gondolatot Egyed azzal egészítette ki, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi lét alapvető viszonyrendszere a félelem és a jogszerűtlenség és ezért érthető, hogy a jog miért válhat az erdélyi magyar irodalom egyik lényeges témájává. Az előbbiekkel egyetértve Markó még arra utalt, hogy elfogadva a joghoz való viszony központi szerepét az erdélyi irodalomban, az kérdéses, hogy vajon ez a problematika teremthet-e remekműveket.

A jog és az irodalom nyelviségének eltérései és hasonlóságai szintén fontos szerepet kaptak a beszélgetésben. Tompa Andrea jelezte, hogy íróként egyes esetekben nehezen boldogul a törvényszövegekkel, azonban a törvényszövegek nyelvi megfogalmazása mindig nagy hatással van rá. Amellett érvelt, hogy a jogi szöveg valójában „a világ rendezettségének szűrése az emberek felé”, és ezért maga a megfogalmazás is fontos üzenetet hordozhat. Selyem Zsuzsa az Ezeregyéjszaka meséiből kiindulva élésen szembeállította az irodalmi és a jogi megfogalmazás elvárásait a pontosság és precizitás terén. Amellett érvelt, hogy az irodalom nem követel meg ítélet jellegű pontosságot, míg – ezzel szemben – a törvény mindenkinek ugyanazt kell, hogy jelentse. Az irodalomnak személyes jelentést kell teremtenie, és Selyem szerint az irodalom attól igazán élvezhető és jó, hogy az olvasók számára mást és mást jelent egy mű. Markó azonban vitatta ennek ezt az állítást, mivel szerinte mindkét területen – jog és irodalom – a lehető legteljesebb értelemben kell bírni a nyelvet, és a valódi különbség sokkal inkább a nyelvhasználat céljában jelenik meg. Az irodalomban, érvelt Markó, a „kontrollált többértelműség” a megfogalmazás végcélja, míg a jogban a „kontrollált egyértelműség”, és ezeket az állításokat törvényhozási tapasztalatain alapuló példákkal is megerősítette. Veress Emőd, részben választottbírói tapasztalatai alapján, kihangsúlyozta, hogy a két szövegtípus elválasztását nem kell a végletekig fokozni, és szerinte a jogi szövegek többértelműségük szempontjából is sokkal közelebb állnak az irodalmi szövegekhez, mint elsőre gondolnánk. Véleménye szerint a valódi választóvonal sokkal inkább a polgári és a diktatórikus jogrend között található. Ezt a gondolatot Selyem annyival egészítette ki, hogy számára nagyon érdekes, ahogy a kételyre épülő egzisztencialista regények – például Camus Az idegen című munkája – egy bűncselekmény kapcsán, a jog viszonyrendszerébe ágyazva, kibontják az emberi létezés alapkérdéseit.

Talán a fentiekből érzékelhető, hogy a Jog és (erdélyi) irodalom kérdéseivel foglalkozó kolozsvári konferencia nem csak színvonalas, hanem inspiráló és gondolatébresztő is volt. Önmagában örömteli, hogy a „jog és irodalom” tematikája már a határon túli magyarság irodalmi és jogi életében is helyet kapott – ezt megelőzően a pozsonyi Irodalmi Szemle 2015 elején több a „jog és irodalom” körébe tartozó tanulmányt is közölt –, és csak reménykedni lehet abban, hogy ez a kapcsolat tovább erősödik a jövőben.

__________________________________________________________________________________________________

Jelen írás az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének blog oldalán jelent meg.