Magyar · Română · English

Főoldal / Tudományos élet /

9 éve

Jelen voltak a Jogászkonferencián!

Romániai Magyar Jogászok Egyesületének VI. éves konferenciájára került sor az elmúlt hétvégén Tusnádfürdőn.

A 2010. október 22-24 között a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete szervezésében sorra kerülő rendezvény második napján, a szakmai program keretében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Tanszékének két oktatója tartott szakmai előadást.

Dr. Veress Emőd a nemrég elfogadott, a peres eljárások gyorsításáról szóló törvényt elemezte kritikusan, kiemelve, hogy ez a törvény, a nagy elvárások ellenére, nem lesz képes kezelni a román igazságszolgáltatás gondjait, míg dr. Sztranyiczky Szilárd a felfolyamodással kapcsolatos, még nem hatályos szakszabályokat ismertette az új Polgári Eljárási Törvénykönyv alapján, aláhúzva, hogy az új szabályozás kötelezővé teszi a felfolyamodásban az ügyvéden vagy jogtanácsoson keresztül történő képviseletet.

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro