Magyar · Română · English

Főoldal / Tudományos élet /

6 éve

Balás P. Elemér emlékkönyv

Szerzők: Balás P. Elemér, Gellén Klára, Juhászné Zvolenszki Anikó, Kokoly Zsolt, Koltay András, Mezei Péter, Nótári Tamás, Vallasek Magdolna, Veress Emőd
Szerkesztő: Koltay András
Terjedelem: 852 oldal

Balás P. Elemér hetven éve hunyt el, maradandó tudományos életművet hagyva maga mögött, amely kiterjed a jelen kötetben felvillantott sajtójogi, szerzői jogi, általános magánjogi területekre éppúgy, mint a büntetőjog és a jogfilozófia vidékére is. Művei a ma olvasójának is szólnak, egyben tanúi egy egészen mély és minden ízében modern, nyugatias jogi gondolkodás és kultúra valaha volt magyarországi meglétének. Jelen sorozatba illeszthetően kizárólag a sajtó- és szerzői jogi, illetve a személyiségi jogokhoz kötődő munkáiból válogattunk, figyelmébe ajánlva ezen írásokat a ma jogtudományának.

A nagy előd iránti tiszteletadásul Balás P. Elemér mellé helyeztettek e kötetben a hasonló jogterületek mai művelői is. Balás P. egyetemi ténykedése Kolozsvárhoz, Szegedhez és Budapesthez kötődött, így e három város egyetemein tevékenykedő szerzők tesznek kísérletet Balás P. Elemér a meglévőnél szélesebb körben való újrafelfedezésének előmozdítására, továbbá a rég született írásoknak a jelenkor összefüggései közé helyezésére.

A Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete 2018. szeptember 28-án Balás P. Elemér emlékkonferenciát szervez.

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro