Főoldal /
Korábbi rendezvényünk: Római jogi hagyomány és modern magánjog
Nemzetközi tudományos konferenciát tartottunk
Kolozsváron, 2010. december 3-án
Erdélyben fél évszázad óta először hangzanak el magyar nyelvű előadások a témában.
Az előadók három ország tudományosságát képviselték, akik mind kutatók és oktatók:
- Románia, Kolozsvár: Lupán Ernő professzor úr, Veress Emőd tanszékvezető úr, Kokoly Zsolt és Sztranyiczi Szilárd tanár urak, valamint Bányai József ügyvéd úr mellett;
- Szerbia: Szűcs Magdolna újvidéki professzornő;
- Magyarország: Papp Tekla szegedi docensasszony, Auer Ádám tanár úr, valamint Nótári Tamás.
A program rendkívül változatos volt, mondhatni a magánjog teljes palettájáról adott válogatást. A római jogtól a klasszikus magánjogi dogmatikán, a polgári és kereskedelmi jogon át egészen a polgári eljárás- és az európai magánjogig. Vagyis kifejező keresztmetszetet adott mindarról, ami a magánjog tudományának, oktatási és gyakorlati anyagának gerincét alkotja.
A konferenciát Tonk Márton dékán úr nyitotta meg, aki abbéli reményét fejezte ki, hogy e rendezvény hagyományteremtő lesz, hiszen a Sapientia Egyetemen megindult jogi képzés mellett elengedhetetlenül fontos e terület tudományos profiljának kialakítása, fejlesztése. Őszintén örülök, hogy Veress Emőddel és Kokoly Zsolttal ilyen hatékonyan tudtunk együttműködni a konferencia megszervezésében, s biztos vagyok benne, hogy e rendezvény valóban kezdő lépés a Jogi Tanszék mind a magyar nyelvű, mind a nemzetközi tudományosságban önálló arculattal rendelkező, értékteremtő tudományos műhellyé formálásának útján.
A konferencián szép számmal jelen voltak jogász szakos hallgatók is, ami igen biztató jel. A Sapientia jogászhallgatói megfelelő bázist alkotnak ahhoz a küldetéshez, amit e szak maga elé tűzött: a hallgatók igényeire, egyéni képességeire figyelő, a mai kor jogászi kihívásaira érdemben felelni képes elitképzést.
A konferencia képekben:
A konferencia programja volt:
| 1500–1520 | Megnyitó Dr. Tonk Márton, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár, dékán Dr. Veress Emőd, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jogtudományi Tanszék, tanszékvezető Dr. Nótári Tamás, Károli Gáspár Egyetem, egyetemi docens, MTA Jogtudományi Intézet, tudományos munkatárs |
| 1520–1540 | Prof. Dr. Szűcs Magdolna (Újvidéki Egyetem, egyetemi tanár): Vajon miért maradt ki a iustinianusi Digestából a Fragm. Vat. 9 által közvetített papinianusi szöveghely? |
| 1540–1600 | Dr. habil. Nótári Tamás (Károli Gáspár Egyetem, egyetemi docens, MTA Jogtudományi Intézet, tudományos munkatárs): Egyesületek az ókori Rómában a köz- és a magánjog határán |
| 1600–1620 |
Kávészünet
|
| 1620–1640 | Dr. Lupán Ernő (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár, egyetemi tanár): A Polgári Törvénykönyv göröngyös útjai |
| 1640–1700 | Dr. habil. Papp Tekla (Szegedi Tudományegyetem, egyetemi docens): Atipikus szerződések a magyar magánjogban |
| 1700–1720 | Dr. Szalóki Gergely, LLM (Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda): Biztosítéki vételi jog telekkönyvi bejegyzése során felmerülő hitelezői kockázatok |
| 1720–1740 | Bányai József (ügyvéd, Kolozsvár): Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Maria Atanasiu vs. Romania ügyében hozott irányadó határozata |
| 1740–1800 |
Kávészünet
|
| 1800–1820 | Dr. Auer Ádám (Szegedi Tudományegyetem, PhD-hallgató): Felelős társaságirányítás - társadalmi felelősségvállalás |
| 1820–1840 | Dr. Veress Emőd (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár, tanszékvezető egyetemi adjunktus, ügyvéd): Magánjogi alapelvek és a fizetésképtelen vállalat |
| 1840–1900 | Kokoly Zsolt (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár, egyetemi adjunktus, az EME IV. Jog, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztályának alelnöke): A kereskedelmi társaságok határokon átnyúló székhelyáthelyezésének kérdése az európai és román jogban |
| 1900–1920 | Dr. Sztranyiczki Szilárd (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár, társult oktató, ügyvéd): A felfolyamodás intézménye az új Polgári eljárási törvénykönyvben |
| 1920–1930 | Zárszó Dr. Nótári Tamás, Károli Gáspár Egyetem, egyetemi docens, MTA Jogtudományi Intézet, tudományos munkatárs Kokoly Zsolt, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvár, egyetemi adjunktus, az EME IV. Jog, Közgazdaság-, és Társadalomtudományi Szakosztályának alelnöke |
| 1930 |
Állófogadás a konferencia előadóinak és a résztvevőknek
|
Szervezők:
- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Tanszéke
- Erdélyi Múzeum-Egyesület IV. Jog, Közgazdaság, és Társadalomtudományi Szakosztálya
- Forum Iuris Egyesület





