22 napja
Jog a gyakorlatban - 4. hallgatói jogesetmegoldó verseny
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudomány Intézete 2023. május 5-7. között rendezte meg a „Jog a gyakorlatban - 4. hallgatói jogesetmegoldó tábor” c. hallgatói versenyt Kolozsváron.
Minden résztvevő jogi kar két csapatot nevezhetett a versenyre, egy csapatot polgári jog, egy csapatot büntetőjog területen. Összesen 18 csapat, 54 joghallgató mérte össze polgári jogi és büntetőjogi tudását.
A versenyhétvége már a pénteki nappal kezdetét vette, amikor is a résztvevő csapatok megérkeztek Kolozsvárra, majd együtt vettek részt a Protestáns Teológiai Intézet konviktusán szervezett vacsorán.
Szombat reggel, már mindenki izgatottan érkezett a Sapientia EMTE Hunyadi Mátyás Dísztermébe, ahol a résztvevőket dr. Veress Emőd egyetemi tanár, a Jogtudományi Tanszék vezetője köszöntötte. A verseny kezdetén a helyszínen írásban megadott, minden versenyző számára azonos - egy vagy több - jogeset (versenyfeladat) megoldását kellett írásban kidolgozniuk és benyújtaniuk. A jogesetek megoldása során kizárólag a Polgári törvénykönyv, illetve a Büntető törvénykönyv használhatták a versenyzők. A jogeset írásos megoldására három óra állt a csapatok rendelkezésére, majd a megoldást szóban is meg kell védeni a szakterületi zsűrik előtt. Éppen ezért nagyon fontos volt a tényállásban megjelenő jogi problémák felismerése; helyes állásfoglalás a felismert kérdésekben, ennek indokolása; a megoldás szerkezete, felépítése, koherenciája; az érvelés minősége, kreativitás.
A Sapientia EMTE két csapata kiválóan teljesített.
A büntetőjogi szekcióban Balla Bulcsú (Jogász életpályák mesterszakos hallgató), Józsa Ede (IV. éves hallgató) és Kerekes Ákos-Benjámin (IV. éves hallgató) I. helyezést értek el.
A polgári jogi szekcióban Nagy Gellért (Jogász életpályák mesterszakos hallgató), Szabó Kriszta (III. éves hallgató) és Szabó Erzsébet-Zsófia (III. éves hallgató) III. helyezést ért el.
A verseny helyezettjei
Polgári jogi szekció:
- helyezett: Csányi Bendegúz, Farkas Nathan, Melis Zsuzsanna (Szegedi Tudományegyetem)
- helyezett: Fakli Szimonetta, Sudár Richárd, Török Kevin (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
- helyezett: Nagy Gellért, Szabó kriszta, Szabó Erzsébet-Zsófia (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudomány Karának polgári jogi csapata
Büntetőjogi szekció:
- helyezett: Balla Bulcsú, Józsa Ede, Kerekes Ákos-Benjámin (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)
- helyezett: Hadházi Dalma, Erdei Amarilla, Harsányi Anna (Debreceni Egyetem)
- helyezett: Bácskai Bálint, Bicskei Borbála, Galaczi Kitti (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem büntetőjogi csapata
Minden résztvevő csapatnak gratulálunk!
A rendezvényt Magyarország Igazságügyi Minisztériuma, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, a Dr. Lupán Ernő Alapítvány és a Forum Iuris Könyvkiadó támogatta.