Magyar · Română · English

Főoldal / Hallgatói élet /

1 hónapja

A Collegium Iuridicum avató ünnepsége

2018. november 12-én került sor a Sapientia EMTE jogász szakkollégiumának, a Collegium Iuridicumnak az avató ünnepségére.

Kolozsváron hétfőn átadták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) magyar állami támogatással kialakított Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumát, és a benne kialakított Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárat.

A Collegium Iuridicumban az egyetem 25 kiváló jogászhallgatója kaphat szállást és az egyetemi programokon túlmutató képzést. A kollégium számára a református egyház vásárolt meg egy ingatlant Kolozsvár belvárosában. Ebben a diákotthon mellett tantermet, és közösségi teret, s a vendégtanárok elszállásolására alkalmas szobákat is kialakítottak.

A megnyitón Orbán Balázs, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára többek között arról beszélt, hogy a jogászság a magyar nemzeti karakter része. Úgy vélte: azért is nagy szükség van a jól képzett magyar jogászokra, mert a globalizáció és az európai integráció körülményei között nem katonai erővel, hanem jogi és politikai eszközökkel "ostromolják a magyar várat". Mint fogalmazott: a magyar nemzet megmaradásáért nem fegyverrel kell küzdeni, hanem kiművelt emberfőkkel.

Az épületavatón felolvasott üzenetében Trócsányi László igazságügy-miniszter úgy vélekedett: a Collegium Iuridicum feladata a szolgálat. "Szolgálni fogja az erdélyi magyarságot, az egész magyar nemzetet, a tanulni vágyó fiatalságot, mert szolgálni fogja a jogtudomány, a jogászi műveltség nagy ügyét. Egyszóval az új jogász szakkollégium és jogtudományi könyvtár nemzeti és egyetemes értékek szolgálatában áll".

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke, a Sapientia Alapítvány elnöke köszöntőjében azért tartotta fontosnak a magyar jogászképzést, mert a romániai magyar jogászoknak alulreprezentáltak a jogászi hivatásrendekben.

Dávid László a Sapientia egyetem rektora megemlítette: az egyetem azért van ma sokkal jobb helyzetben, mint az indulásakor volt, mert közben sikerült kinevelnie saját oktatóit. Felidézte: a Kolozsváron 1872-ben megalakult Ferenc József Egyetem hallgatóinak a többsége jogot tanult. Úgy vélte: az erdélyi magyar közösségnek nagy szüksége lesz a Collegium Iuridicumból kikerülő jogász elitre is.

(MTI) (Kiss Gábor felvételei)

 

 

 

© 2011 Jog Szak, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Kolozsvári Kar

Készítette a Weblap.ro