Főoldal /
dr. LUPÁN Ernő (1929-2013)
A Sapientia-EMTE tiszteletbeli egyetemi tanára
Dr. Lupán Ernő Kézdivásárhelyen született, középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. Kolozsváron előbb filozófiai tanulmányokat folytatott, de egy büntetőjogi egyetemi előadás hatására szakot váltott, és 1953-ban a Bolyai Tudományegyetemen jogász államvizsgát tett. Nem sokkal ezt követően a tehetséges fiatal jogászt ösztöndíjjal az akkori Szovjetunióba küldték doktori tanulmányokat folytatni, és ott szerezte meg 1956-ban tudományos doktori fokozatát. Rövid ideig Bukarestben tanított, majd a kolozsvári jogtudományi egyetemi képzésnek lett meghatározó személyisége, sok generáció szigorú, de elismert oktatója.
A rendszerváltás után részt vett a romániai magyar jogászképzés létrehozását célzó erőfeszítésekben. Így szerepet vállalt a Sulyok István Református Főiskolán rövid ideig működő jogászképzés elindításában. Ez a terv Nagyváradon végül nem valósulhatott meg. A körülmények csak 2010-re változtak, amikor a Sapientia EMTE keretében végre elindulhatott az egyidejűleg román és magyar nyelvű előadásokat nyújtó jogászképzés. Lupán Ernő a Sapientia EMTE jog szakjának szakmai támogatója és két évig aktív oktatója is volt. És anyagi támogatója is: 70.000 lejes adományból jött létre, a professzor úr nevét viselő és általa létrehozott alapítvány, amelynek fő célja a legtehetségesebb joghallgatóink támogatása ösztöndíjakon keresztül.
-
Dr. Lupán Ernő a polgári jog és a szövetkezeti jog neves szakértője volt. Több száz publikációja jelent meg. A publikációinak a jegyzéke, egyszerű felsorolása 12 apróbetűs oldal a 2012-ben, Assentio mentium címmel megjelent tisztelgő kötet mellékletében. 45 könyvet írt. A polgári jog általános részének és a személyek jogának kutatása mellett szakmai úttörő tevékenységet is végzett: nagy szerepe volt a környezetvédelmi jog kutatásának, oktatásának romániai meghonosításában. A Sapientia EMTE tiszteletbeli egyetemi tanárának választotta.
-
Prof. dr. Lupán Ernőt az Egyetemiek Házából kísértük utolsó útjára, 2013. január 9-én 12,00 órakor. Tudományos munkássága és az általa létrehozott alapítvány mellett tanítványai és kollégái is őrzik nevét és emlékét.